Egy kis világvége és a macska.

Őszinte leszek, egy újabb szörnyű nap volt ma az életembe. Igazából semmi eget-rengető, csak én vagyok idióta, amiért ennyire képes vagyok kattogni a dolgokon. Az is hozzá tartozik persze az igazsághoz, hogy ami történt az valamennyire az én hibám is, de úgy gondolom az emberek többsége, nem kerekítene ilyen nagy ügyet belőle. Sokszor eszembe jut, hogy mégis mi a francért nem vagyok képes elengedni a dolgokat, mért kell mindent annyira a szívemre vennem. Igen megtörtént, kész ellene már tenni nem lehet, max tanulni belőle és tovább lépni. Szép is lenne ha sikerülne ez így....
Egy teljesen hétköznapi szituációt is képes vagyok egy katasztrófaként megélni. Ezt roppant módon utálom magamban... És mivel mostanság folyamatosan jönnek ezek az apró dolgok, hol így, hol úgy, folyamatosan világvégét érzek, egyszerűen nincs időm regenerálódni érzelmileg. Az utóbbi időben ilyen fázisban vagyok sajnos, bárcsak kapnék egy kis szünetet az élettől, magamtól...

Szóval ez tényleg nem volt jó nap, így gondoltam írok pár sort, hátha segít. Viszont nem akarok csak nyavalyogni, ez még nekem is unalmas szóval írok néhány sort a cicámról. Legalább ettől boldog leszek egy kicsit. :)
Tudom azt írtam az előző bejegyzésben, hogy az első simogatásról írok, de nos történt frissebb emlék ami szerintem jópofa szóval.... legyen szó egy kicsit a karácsonyról.

Évek óta műfenyőnk volt már. Mióta a kis szívem ide került csak műfenyőt látott. Ez is szerepet játszott a döntésembe, hogy idén ünnepekkor igazi fenyőt szeretnék. Na meg persze az is, hogy a műfenyő már annyira öreg és kicsi, annyira "mű", így tényleg elegem volt belőle. Nem akartam idén is azt díszíteni és bámulni egész újévig. Nem mintha annyira nagy karácsonyos lennék egyébként, de azért fát mindig állítok.
Na szóval miután haza szállítottam a fát, amit meg kell mondjak egyáltalán nem volt egyszerű, alig vártam, hogy lássam mit szól hozzá a macska. :D Nyilván nem akartam, hogy ő is olyan macs legyen, aki feldöntögeti a fát, de azért reménykedtem benne, hogy némileg érdekelni fogja és örül neki. Mégis csak ő játszott nagyobb szerepet a döntésembe, hogy igazi fám legyen....

Természetesen a macska először sehogy sem reagált.... hogy "finoman" fogalmazzak le se tojta. Hát mit ne mondjak azon nyomban megcsappant  a lelkesedésem fa ügyben... aztán meg nevettem egyet magamon, hogy mégis mit gondoltam....
Úgy értem, ha nem lenne világos, pont az én macskám fog majd körtáncot járni a fa körül.... ezt én sem gondolhattam komolyan tekintve a cicám személyiségét.... Az előzőekből bár már írtam róla, de ha nem lenne egyértelmű: visszahúzódó, félénk, sokat alvó, nyugodt cica. A nyugodtat úgy kell persze érteni, hogy ritkán játszik, ha mégis rá jön az öt perc az is kimerül abban, hogy rohangál a lakásban oda vissza, esetleg ugrál az ablakból ki-be....  Tehát igazából sosem csinál semmi rosszaságot a drága, nem tör, borít, romból. Nem lop az asztalról, még csak fel sem mászik rá. (Illetve nagyon nagyon ritkán, ha az asztalt használja ugródeszkának az ágyra.)

Mindezek utána lanyhuló kedvel, de feldíszítettem a fát, ami jó sok időbe telt, tekintve a méretét... már le is mondtam a fás-macskás képekről, ami a szemem előtt lebegett. Jött az este és az én kis cicmicem végre oda dugta az orrát a fához. Hát én annyira örültem neki, hogy el sem tudom mondani. Igazából nem csinált vele semmit, csak alábújt megszagolgatta és ennyi, de már ettől jól éreztem magam. Mégsem volt felesleges meg venni a fenyőt. :D
No de ma így karácsony elmúltával még  azt is sikerült megtapasztalnom, hogy megpiszkálta a felakasztott szaloncukrokat. Nem esett túlzásba egy szaloncukor sem esett le róla, de olyan visszafogott játékossággal megsimogatta. Annyira aranyos volt.

Ezen boldog karácsonyfázás után szinte biztos, hogy jövő évben is igazit veszek. Lehet valami ennél is nagyobbat, amennyiben összejön. =D

Most már kicsit jobban érzem magam. :)